pentagon

A Pentagon elismerte, hogy UFO-k után kutatott


A 600 milliárd dolláros védelmi költségvetésből évi 22 millió dollárt fordítottak az azonosítatlan repülő tárgyak vizsgálatával foglalkozó programra. A projektre szánt összeget titokban különítették el a Védelmi Minisztérium költségvetéséből.

A program 2007 és 2012 között futott. Öt évvel ezelőtt úgy döntöttek a Védelmi Minisztériumnál, hogy fontosabb feladatkora kell a pénzt és a figyelmüket irányítani – tudhatjuk meg Laura Ochoa szóvivőtől, aki megerősítette a Fejlett Légi Veszélyforrás Azonosítási Program (Advanced Aviation Threat Identification Program) létezését.

A New York Times szerint a kutatást kezdetekben főként egy korábbi demokrata szenátor, Harry Reid kérésére támogatták, akinek ufók iránti rajongása köztudott. Állítólag minden  lényeges bejelentést és ufó-észlelést megvizsgáltak, arról azonban nem esett szó, hogy a program mennyire volt sikeres, találtak-e bármi olyat, amire az ufo-hívők már régóta várnak. A Pentagon arra vonatkozóan sem adott egyértelmű választ, hogy titokban folytatódott-e, folytatódik-e a vizsgálat.

(New York Times, Reuters)

Hozzászólások