stop

Üzenet a biztonságért

A Szentendrén megrendezett prevenciós előadáson több száz diák vett részt. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága és a Szentendrei Rendőrkapitányság szervezésében, a New Step Fitnesz Táncstúdió Üzenet Táncszínház csapata közreműködésével Szentendrén mutatták be a bűn-…

Csalók kéregetnek a Bethesdának

A Bethesda Gyermekkórház közleményt adott ki, amelyben arra figyelmeztetnek, hogy senki nem dőljön be a csalóknak, akik telefonon gyűjtenek a Bethesda Kórháznak lélegeztetőgépre. Íme a közlemény:   HIVATALOS TÁJÉKOZTATÁS! Az elmúlt hetekben sajnos ismét több…

pénztárca

Idős emberektől csaltak ki pénzt és ékszereket

Vádemelési javaslattal zárták le a budapesti rendőrök annak a két nőnek az ügyét, akik „unokázós” módszerrel közel 11 millió forintot csaltak ki idősektől. A 34 éves R. Alexandra és a 48 éves D. Krisztina 2016.…

konnektor

Áramot vezettek a zárkaajtóba az előzetesben lévő fiatalok

Hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölési kísérlet miatt emel vádat a Fővárosi Főügyészség. A vád szerint az elkövetők célja az volt, hogy a zárka ajtaját kinyitó körletfelügyelő áramütést szenvedjen. Az elkövetéskor 17 és 18 éves vádlottak…

grafika

Hamis pénzzel fizettek

A rendőrség az állampolgárok segítségét kéri. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság 01200/17/2018. bűnügyi számon pénzhamisítás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján egy ismeretlen nő és…

határvadász

111 fő lépett szolgálatba a Készenléti Rendőrségnél

A képzés VI. ütemében végzett határvadászok kezdték meg szolgálatukat. A Készenléti Rendőrség állományának 3000 fővel történő bővítéséről hozott kormánydöntés nyomán a rendőrség 2016. augusztus 24-én indította el határvadász-toborzó kampányát. A VI. ütemben folytatott képzés befejezését…