fotós

Fotóművészeti konferencia kezdődött a Pesti Vigadóban


Kétnapos fotóművészeti konferencia kezdődött a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szervezésében a Pesti Vigadóban, kedden Budapesten. 

Vashegyi György, az MMA elnöke elmondta, a konferencia hiánypótló módon hivatott arra, hogy elkezdje a magyar fotóművészet eddig meg nem írt teljes történetének narrációját.

A fotóművészek, akárcsak a zenészek, egymással ellentétes gondolatokat fűznek össze, mindkét művészeti ágban kulcsfontosságú a harmóniára törekvés – fűzte hozzá Vashegyi György.

Barta Zsolt Péter fotóművész vitaindító bevezetőjében hangsúlyozta, máig nincs egy olyan kiadvány, amely a teljesség igényével összefoglalná a magyar fotóművészet történetét a kezdetektől napjainkig. Ahhoz, hogy legyen, először meg kell tudni határozni, hogy egy ilyen kiadványnak a teljes magyar fényképészet történetéről, fotótörténetről vagy a fotóművészet történetéről kell-e szólnia.

Tisztázni kell az alapfogalmakat és alapkritériumokat, meg kell válaszolni számtalan kérdést, például, hogy van-e a magyar fotóművészetnek az egyetemes fotográfiában is értelmezhető sajátos karaktere – fűzte hozzá Barta Zsolt Péter, aki szerint a fényképezés, miközben erős, 180 évre visszamenő története és hagyományai vannak, mára tömegművészetté vált.

Kincses Károly fotómuzeológus előadásában kiemelte, ma a magyar fotográfia egésze sosem látott mélyponton van, amelynek legfontosabb oka morális-erkölcsi jellegű.

Kitért arra is, hogy a magyar amatőrfotózás legnagyobb, évtizedes problémája, hogy mindig a trendek után kullog, nem próbál új utakat törni.

A konferencián kedd délután Bán András műkritikus az 1950-es évek magyar fotográfiájáról tart előadást, Flesch Bálint a fotótechnika-történeti információkhoz való viszony alakulásáról fog beszélni az elmúlt 50 év tükrében.

Szerdán mások mellett E. Csorba Csilla a biográfia, ikonográfia és bibliográfia fotótörténeti kutatásban betöltött szerepét fogja elemezni előadásában, Farkas Zsuzsanna a régi és mai magyar fotótörténeti kötetekről beszél majd.

(MTI)

Hozzászólások