Meghalt Szepesi György


Szepesi György 1922-ben Friedländer György néven született Budapesten Friedländer Miklós és Rajkovits Irén gyermekeként.

Később, 10-11 éves korában Angyalföld és Újpest határára költözött. Édesapja Szepesvéralján született, ezért vette fel a Szepesi nevet. 1944-ben Ukrajnában és Kelet-Magyarországon volt munkaszolgálatos. Apja a buchenwaldi koncentrációs táborban halt meg.

1945-től lett a Magyar Rádió munkatársa. 1946-tól kezdett lapokban publikálni. 1951–1954 között a testnevelési Főiskola hallgatója volt. 1958-ban és 1960-ban a Magyar Testnevelési és Sport Tanács (MTST) tagjának nevezték ki. 1963 decemberétől a Magyar Testnevelési és Sportszövetség országos tanácsának tagja lett. 1967–1975 között a Magyar Rádió szakszervezeti bizottságának elnöke volt. 1975–1978 között bonni tudósítóként dolgozott. 1978–1986 között az MLSZ elnöke volt. 1981–1992 között a szórakoztató és sportfőosztály osztályvezetője volt. 1982–1994 között a FIFA vezető testületének tagja volt. 1996–1997 között a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja volt.

Az angyalföldi grundokon került legelőször kapcsolatba a futballal. Mint majd minden fiúgyermek, nagy focista szeretett volna lenni. Későbbi vallomásaiból megtudhatjuk, már akkoriban belátta, hogy kortársai az irányú tehetsége jóval felülmúlja az övét. Megemlít pár nevet – például Puskás Ferenc, Szusza Ferenc –, akik szerinte korának legnagyobbjai voltak. Baráti kapcsolata ezen személyekkel még 60 év után is igen intenzív volt.

Jó szívvel felismerte mások talentumát, és úgy döntött, hogy ő a pálya széléről, nem pedig a pályáról próbálja meg előrevinni a magyar sportot. Első szerelme, a futball mellett más sportágakat is kedvelt, és a sport majdnem minden téren jelen volt életében. Legendás közvetítései hallgatók millióinak szereztek mérhetetlenül nagy örömöt. Mindenhol jelen volt, ahol a magyar sportsikerek felbukkantak. Egyedi lelkesedése, sajátos közvetítési stílusa kiemelte a többiek közül. Egy beszélgetés során megkérdezték tőle, hogy miért nem észlelhető már a régi idők szívből fakadó közvetítése napjainkban. Így felelt: „Ma a legtöbb riporter nem hivatásként éli meg és végzi a munkáját, hanem kenyérkeresetként, és ez bizony érződik.”

Minden bizonnyal rádiós közvetítőmunkájának legemlékezetesebb pillanata az „évszázad mérkőzése” volt. Bátran mondhatjuk, hogy az akkori angol–magyar mérkőzés ideje alatt ő volt a tizenkettedik játékos, hisz lelkes, szívből fakadó közvetítése hozzájárult az Aranycsapat történelmi győzelméhez. Mindig közel állt a csapathoz, győzelmekkor együtt ünnepelt, vesztes mérkőzések után pedig együtt sírt Puskásékkal. A következő idézetből megismerhetjük, mennyire tisztelte a magyar sportot, illetve a sportolókat: „Mikor például Gyarmati Dezső gólt dobott, tehát a bal kezéről a hálóba került a labda, úgy beszéltem erről – azt súgtam a mikrofonba – hogy ilyen bal kéz nincs már több a világon, ez olyan, mint Puskás bal lába. Vagyis ez a hasonlat azt jelentette, hogy én nem magamat emeltem Gyarmati mellé – tehát nem azt mondtam, hogy én még ilyen dobást nem láttam – hanem egy másik világklasszis játékost, Puskás Öcsit, pontosabban annak is a bal lábát. Sokszor láttam Gyarmati kezét, tudtam, mit tud az a kéz. Az Öcsi bal lábát pedig százszor, ezerszer láttam az öltözőben, ahogy féltették, ahogy masszírozták, ahogy a világbajnokságokon két orvos, három orvos is körülállta.” És ennek a hatalmas tiszteletnek és elismerésnek megtudhatjuk a forrását is: „aki nem érezte a kispályák öltözői levegőjét, aki nem mosdott lavórban – én most a harmincas, negyvenes évek környékéről beszélek – aki nem tudta, milyen az a kérges cipő, vagy fűzős labda, az nem is érezhette és nem is érthette azt, ami a pályán a fiúkkal történik. Az nem is tudta közvetíteni azt a hangulatot.”

A Nemzeti Sport szerint ő volt „az Aranycsapat tizenkettedik játékosa”. Minden idők legnagyobb sportbemondójának tartják, akinek a rádióközvetítéseit használták fel a televíziós közvetítésekhez is: alámásolták a hangját, a kép és a hang pedig tökéletesen megegyezett.

Emellett a magyarországi televíziózás kezdetén a nézőknek is szokásuk volt, hogy ha a televízió és rádió ugyanazt a mérkőzést közvetítette, lehalkították a tévét, és Szepesi rádióközvetítését hallgatták hozzá, mert így élvezetesebb volt a mérkőzés.

Hozzászólások