corvinus

Nem adjuk a jövőnket! – Fáklyás felvonulás a Corvinus Egyetemért


Október 9 – én, este fél héttől fáklyás felvonulással tiltakoznak a Budapesti Corvinus Egyetem átszervezése miatt.

A Lehet Más a Jövő, az LMP ifjúsági szervezete és Pitz Dániel, az LMP tagja, szervezésében megrendezett békés demonstráción azért tiltakoznak a résztvevők, mert a kormány jelentősen növelni akarja az egyetem fizetős és külföldi hallgatói arányát, olyannyira, hogy 2020-tól már nem is hirdetnek állami férőhelyeket.

A napokban közzétett hírek szerint 2019 nyarától a Budapesti Corvinus Egyetem kikerül a közvetlen minisztériumi fenntartás alól, és a továbbiakban egy állami alapítású közhasznú alapítvány működteti tovább.

Minden jel arra utal, hogy a Corvinusból egy luxus magánegyetemet szeretnének formálni, ahol előfordulhat, hogy szemeszterenként mintegy négymillió forintos tandíjat kell fizetniük a hallgatóknak. – közölte a Népszava

A céljuk, hogy 2020-ra az egyetem hallgatóinak 60%-a fizetős legyen, 40%-uk pedig az úgynevezett Corvinus- ösztöndíjjal tanulhatna az intézményben. Ez tulajdonképpen megfordítja a jelenlegi arányokat, miszerint ma 60 százalék az állami ösztöndíjas, 40 százalék az önköltséges hallgatók aránya.

A HVG információi szerint nem ez az egyetlen egyetem, amelynél lényeges változások lesznek. Hasonló átszerveződések várhatóak a felsőoktatásban, aminek a lényege, hogy az állam fenntartói szerepe megszűnjön, s noha nem kerül az összes hazai egyetem alapítványi irányítás alá, de mindenképpen függetlenedniük kell a kormánytól.

Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy az egyetemek saját működési szervezetet hoznának létre, mint például egy zrt. vagy kft., és ezen belül folytatnák a tevékenységüket.

A ma esti békés demonstráción azok mutathatják meg magukat és hallathatják a hangjukat, akik tiltakoznak az állami férőhelyek megszüntetése ellen, akik szeretnék elérni, hogy a jövő generációinak is legyen lehetősége szabadon tanulni, bármelyik egyetemen, ne pénztárca függő legyen a tudás.

Hozzászólások