dabas

Megöltek egy nőt Dabason, elfogták a gyanúsítottat

Elfogták egy Dabason történt gyilkosság feltételezett elkövetőjét szombaton a rendőrök - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség honlapján azt írták: egy 69 éves nőt kedd délelőtt egy hozzátartozója holtan találta dabasi otthonában, az asszony…

kés

Vádat emeltek a késsel gyilkoló férfi ellen

Emberölés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy férfi ellen, aki késsel mellkason szúrta egyik ismerősét tavaly májusban Budapesten - közölte a fővárosi főügyész pénteken. Ibolya Tibor közleményében azt írta, hogy a 43 éves férfi…

vád

Vádat emeltek egy 21 évvel ezelőtti gyilkossági ügyben

Előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés miatt emelt vádat három férfival szemben a Pest Megyei Főügyészség. A vádlottak 1996 nyarán megölték és Törökbálint határában elrejtették egyikük haragosát - közölte a főügyész.  Szabó Ferenc közleményében azt…

wichitai rendőrség

Gyilkos tréfa – Swatting

A 28 éves Andrew Finchet saját otthona előtt lőtték le a helyi rendőrök. Egy videojátékosok között elhíresült ugratás, az úgynevezett „swatting” áldozata lett. A hatóságok azért érkeztek ki a helyszínre, mert bejelentés kaptak arról, hogy…

elkövető

Ausztriában fogták el a csengelei emberölés gyanúsítottját

48 órán belül elkapták a hidegvérű gyilkosság feltételezett elkövetőjét. A korábbi információkkal ellentétben az életveszélyes sérülésekkel kórházba szállított férfi már a műtőbe tolásakor megnevezte az elkövetőt. A Csongrád Megyei Főügyészség európai elfogatóparancsot bocsátott ki egy…

pisztoly

Elfogták a gyilkost?

Az osztrák rendőrség különleges egysége elfogott egy 52 éves férfit, aki kapcsolatba hozható a kedden történt csengelei gyilkossággal. A 39 éves sofőr azonnal életét vesztette, amikor tüzet nyitottak az autójukra. Mellette ülő kollegája szerencsésebb volt,…